HU |EN
Az Alpiq: Magyarország
Alpiq Csoport

Történet: 01.10.2009

Tíz évesek lettünk

Csepel 10 year anniversary - River debris

A Csepel II. szűrleménykompaktáló berendezése.

Tíz éves lett a Csepel II O&M csapata. Tíz éve – 1999. június 1-én - tulajdonképpen úgy alakult meg és kezdte meg a felkészülését a csapat az erőmű szakszerű, biztonságos üzemeltetésére és karbantartására, hogy akkor még maga az erőmű építés alatt állt. Elmondhatjuk: a felkészülés sikeres volt és az elmúlt tíz évben bebizonyítottuk, hogy Magyarországon is lehet világszínvonalon erőművet üzemeltetni.

A szép kerek szám átlépését követően sem állt meg az élet. Kilenc év kereskedelmi működést követően július elsejével fordult elő először, hogy az MVM mellett az anyavállalatunk kereskedői felé is szállítunk villanyt. S úgy tűnik, hogy a tíz év eltelte után a szabályozási háttér teljes megváltozásával együtt egy nehezebben kiszámítható környezet áll rendelkezésünkre, ami új kihívások elé állítja vállalatunkat.

Csepel 10 year anniversary - Paper

Szigorúan szelektíven

Környezeti célok, programok az Atel Csepeli Vállalatcsoportnál

A kedvezőtlen környezeti tényezők hatásának folyamatos csökkentésére, illetve kiküszöbölésére minden évben új célokat tűzünk ki magunk elé. A célok és programok elérése érdekében részletes teljesítési követelményeket szabunk, melyek elérésére kötelezzük magunkat.

A Csepel II. Erőműben 2007 elején üzemeltük be vízkivételi művünkben a Duna-víz-szűrleményt kompaktáló berendezést, amelytől a hulladék víztartalmának csökkentését, így az elszállítandó és ártalmatlanításra váró hulladék mennyiségének jelentős csökkenését vártuk. Az éves viszonylatban kitűzött 50% helyett 62%-kal kevesebb hulladékot kellett elszállíttatnunk 2007-ben annak ellenére, hogy a berendezés 2007 első negyedévében még nem volt üzemben. 2008-ban a 2006-os mennyiséghez képest 94%-os csökkenést értünk el.

2007-ben egy általános iskolásoknak szóló programot indítottunk el, mely üzemlátogatások alkalmával a diákok megismerkedhetnek az elektromos áram előállításának körülményeivel, annak jellemzőivel, valamint az erőművek működésének környezetvédelmi vonatkozásaival. Ezen program részeként a következő években az összes XXI. kerületi általános iskolát szeretnénk meghívni az erőműbe. 2008. évben 13 iskola élt a lehetőséggel nagy örömünkre szolgál, hogy továbbra is komoly érdeklődés van kezdeményezésünk iránt.

Célul tűztük ki az irodai papír környezettudatosabb használatát, ezért bevezettük az újrahasznosított papír használatát, és elektronikus beszerzési eljárást dolgoztunk ki. Az intézkedésektől a papírhasználat 15%-os csökkenését vártuk. 2008-ban a Csepeli Vállalatcsoport mindhárom irodájában bevezettük a környezetbarát papír használatát. Az elektronikus beszerzési rendszer bevezetésével 2008-ban 11%-kal sikerült csökkentenünk a felhasznált írólapok mennyiségét 2007-hez képest. Ez elmarad ugyan a tervezett 15%-tól, viszont 2008-ban az összes felhasznált papír 78%-a környezetbarát volt.

Csepel I. célkitűzései elsősorban a környezeti tényezők kedvezőtlen hatásainak további csökkentésére irányultak.
Elvégeztettük a külső környezetre ható zajemisszió és a munkahelyeken belüli zajexpozíció méréseket. Az elvégezett mérések alapján szakértői vélemény készült munkatársaink zajterhelésének felmérésére. A tanulmány megfelelőnek tartotta zajvédelemmel kapcsolatos belső szabályozásunkat.

Vissza az áttekintéshez